Mindennapjaim

Rossz úton jár, ki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.

Tikk-takk

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Időjárás előrejelzés Free Counters

Beszólások

  • SweetCat: Vááááá de állat az a moci! :) Hol a chat? Rég beszéltünk. Hiányzol!!!!! Pussz (2009.12.14. 13:58) Esti mese a szerelemről
  • spiller1: Föl vagyok háborodva! Hová tűnt a celebchat? Gyakran bekukkantottam, hogy hírességeket láthassak! ... (2009.12.02. 23:50) Fal a torkán - Kultúr desszert ínyenceknek.
  • titime: @SweetCat: helyes - helyes :) (2009.11.18. 15:42) Mai napra
  • spiller1: Szia! Nagyon édes az az angol bulldog. Nekem is volt ilyenem, csal vizslába. (2009.09.28. 07:32) Vasárnap
  • melisch: Timi ez aztán jó kis stoy.....hát én is szoktam duzzogni... na ezentul ovatosabb leszek. Én egy l... (2009.09.26. 14:12) Afrikai emlék

Csütörtök

2009.10.08. 08:43 - titime

Csak azért írom a napot címnek, mert egyébként elfelejtem hogy milyen nap van ma és milyen gyorsan telik a hét. Szerencsére volt mivel elfoglalni magamat így nem agyaltam azon hogy már megint miért húzódik a pé-m. Tegnapi tesztem csont negatív lett, így még legalább három - négy napot kell várni, hogy legyen "evolúcióm".

Eddig tartott a nagy elhatározásom hogy most márpedig kérem én nem fogom stresszelni magamat hőmérséklet méréssel meg tesztekkel. (már 2 teszten túl vagyok) és még hol van a hó vége.

 

Tegnap voltam fodrásznál, tegnapelőtt meg körmösnél. Úgyhogy nagyon csini lettem. Szegény megboldogult Zámbó Jimmy haja kutyafasza az enyémhez képest. majd teszek fel képet, hogy lássátok milyen szépen bebodorította a hajamat a fodrász.

És egy hét múlva buli. Hej de jó lesz... a csajokkal már készülünk.

Így motorozunk mi

2009.10.05. 19:07 - titime

Egyszer régen a párom úgy gondolta, hogy itt az ideje megszerettetnie velem a gyorsasági motorokat, hiszen mint egy gyerek úgy tudom csodálni őket az úton    Ja a történethez hozzátartozik hogy ültem már motoron, sőt szoktunk motorozni - igaz nem gyorsasági motoron hanem cruiseren - de a lényegen ez nem változtat. Természetesen, az irányú aggódásomat, hogy halálfélelmem lesz a motoron gyorsan elhessegette azzal hogy majd ha megérzem a gyorsulást, megváltozik a hozzáállásom és élvezni fogom a motorozást.

Nos, előállt egy "kisebb" kategóriás motorral. konkrétan ezzel az r1-el, 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ami barátok közt se egy utaztatós motor. simán egykerékre áll induláskor akkora erő van benne. 

Mondanom se kell, hogy a hátsó ülés az nagyjából tenyérnyi nagyságú (mint a képen látható). semmi baj, feltornáztam magam a motorra, félig lelógó testhelyzetben. valahogy éreztem, hogy ez nekem nagyon nem fog tetszeni. (az a fránya megérzés).. deugye az ember lánya megbízik abban a férfiban akinek az élete javát áldozta.
Lelkére kötöttem, hogy ha ráncigálom a kabátját akkor lassítson. Kb az első egyenes elejéig bírta ki, hogy ne húzzon egyet a motoron. az a 200 méter (míg eljutott a tudatáig hogy nem az örömtől sikítozok) volt életem legszörnyűbb élménye. Kezdjük ott, hogy a bukósisak nem jól volt feltéve. Ami a lendülettől elindult körbe a fejem körül és ugyanakkor hátra felé is, egyszóval le akarta rántani a fejemet... Itt már komoly halálfélelem kerülgetett, majd szinte ugyanabban a pillanatban éreztem, hogy a kabát amiben kapaszkodtam lassan megadja magát a kezem kezd szétcsúszni és már láttam ahogy megtanulok repülni
 

Egy jótanács az utókornak:
Ha nem éred át a partneredet akkor sz*rban vagy. Nincs az a kabát (nem motoros) ami ne szakadna ha kétoldalról rángatod kapaszkodás gyanánt  

Ezúton üzenem azoknak akik azt vallják, hogy minden olyan ember aki felül a gyorsasági motorra az beleszeret, hogy kurvára nincs így...

Így motorozunk mi 

Kolomp

2009.10.02. 18:44 - titime

 Felhívom a kedves olvasó figyelmért, hogy a következő néhány sorban a nyugalom megzavarására alkalmas képek, hangok, összefüggések jelenhetnek meg, ezért kérem az érzékenyebb lelkű, valamint gyermeket nevelő érdeklődőket, a továbbiakban ne érdeklődjenek. Megjegyezni kívánom, hogy a szerző (én), nem feltétlenül ért egyet minden esetben, a leírtakkal.

Helyszín: Vidéki csendes falu, egymás mellett soroló hosszú, tornácos parasztházak. A kerítés, maga a ház fala, aztán az udvar, megint egy ház szintén a telekhatáron. Mindezt azért írom le ilyen részletesen, hogy a szituáció átélhető legyen. A porták rendezettek, első rész füves, a hátsó rész nem annyira. Az a baromfiudvar. A tyúkok, ludak, egyebek igen nehezen idomítható állatok, a parasztok már régen letettek róla. Szanaszéjjel szarnak, meg ilyenek. Nos, az egyik háznak a tetejét cserélték. Már a gerendázat, tetőszerkezet kész volt, a cserépléceket szögezték. Nyári, meleg, kora délután. A tetőn Erdélyi származású jómunkásember Imre bácsi, és segédje. Imrebát mindenki halk szavú, derék embernek tartotta, aki két segédjével megbízhatóan, szépen dolgozik. Miközben ők a tetőn szorgoskodtak, a szomszéd elé begördült egy csillogó, villogó autócsoda. Hangos dudaszó, ezzel jelezve, megjöttünk. Hárman érkeztek. Középkorú házaspár, apu, anyu, és egy 5-6 éves forma szemüveges kiskölök.
A két felnőtt, a háziakkal kiültek a tornácra, a gyerek pedig, mint egy kései Magellán elindult felfedezni az udvart. Rögtön a baromfi részleggel indított. Miután leküzdötte a zsilipet, ami jelesül a kiskapu volt, élvezettel kezdte el kergetni az aprójószágot, azok meg pánikszerűen menekültek ki merre tudott. Ez igen jó mókának ígérkezett, de nem számolt az udvar addigi főnökével, aki bizony közel akkora volt, mint ő, és gúnár fedőnéven volt közismert udvari körökben. Hősünk meglepően jó kondiban volt, csenevész testalkata ellenére, de a gúnár sem volt pite hazai pályán. Az óbégatással kombinált akadályfutás látványos és szórakoztató show elemnek bizonyult a tetőn dolgozók számára. A lúd ügyes stratéga lévén, elzárta a menekülési útvonalat, ezzel rákényszerítve hősünket a vizes akadály (kacsaúsztató) leküzdésére is, a folyton farába csipkedő fehér szörnyeteggel. 
Balázska egy óvatlan pillanatban, kihasználva gúnárunk le-le, maradozó tempóját, mégis kijutott az arénából.
A kerítés biztonságos oldaláról, még rúgott néhány határozottat az ellenség felé, majd az egyik ablakpárkányon lévő tárgy kötötte le minden figyelmét. A tárgy egy kolomp volt. Talán még Buga Jakab is láthatta, hacsak nem, tőle bugázták! Amolyan kézi kolomp, formás fa nyéllel. Jól nevelt gyermekként, magához is ragadta, és vitte nagy örömmel megmutatni, mit talált. Apu rögtön felismerte és büszkén tanította sarját. Balázska, ez egy kolomp, nézd! És istenesen, megrázta. Fúúúúúúú! Mondta a kölök, és onnantól elszabadult a pokol. Balázska beindult, kolomppal a kezében. Szabályos, nagy nyolcasokat kezdett leírni a füvön, közben éktelenül rázva a hangkeltő eszközt. A baromfiudvar környékén még erősebben, így revánsot véve az előző incidensért. Aki hallott már kolompot, az tudja, abból elég keveset is hallgatni. Erre a tetőn is kezdtek rájönni, de remélték, a szülők megunják. Így is lett. Egy óra múltán, következetes anyuka odaszólt: Balázska, tedd le végre! Nem tette, begyorsított. Még egy óra, semmi változás. Balááááázska, tedd le! Nem tette. Szülők a háziakkal bevonultak a házba, hősünk szigorúan folytatta a már-már terrorcselekménynek számító tettét. Amikor fáradni látszott, akkor leült a lépcsőre, de a keze csak nem állt le. Még egyszer, egy erőtlen Balááááááázska elhangzott a ház mélyéről, de más nem történt. 
Halk szavú, jámbor Imre bácsi elvesztette birka türelmét és megszólalt a tetőről, mint egyfajta égi hang:- Ej, Balázska, Balázska! Mér, nem baszod már szájba anyádat azzal a kolomppal? Fejezd be, mert lemegyek, és felaprítalak a szekercével!

Nyomatékul meg is mutatta az említett tárgyat a megszeppent kölöknek. A kolomp nem adott több hangot. Bentről még kihallatszott egy elégedett, na végre, abbahagyta, mondat. Az büszke szülők talán azóta is abban a hitben vannak, hogy szép szóval, következetességgel nevelték, az amúgy neveletlen gyermeküket.

Ui: értsük meg Imre bácsit is, sokk hatása alatt cselekedett!

Amikor nem jön a baba

2009.09.30. 07:40 - titime

Tegnap hazafelé menet eszembe jutottak azok az érzések amelyeket akkor éreztem mikor bent feküdtem a kórházban és vártam hogy sorra kerüljek, hogy elvegyék a babámat akit annyira vártunk. Nem hittem hogy ez még a mai napig megvisel.


 

Amikor nem jön a baba 


Amikor teherbe estem, nagy boldogságomban legszívesebben kikiabáltam volna a munkahelyemen az ablakon, hogy helló, én kérem anya leszek. És amilyen megfontolt ember vagyok, hamarosan valóban el is újságoltam mindenkinek, akinek csak tehettem, mert kérem, velem ugye úgysem fog történni semmi.

Aztán, amikor váratlanul a 11. héten elkezdtem különös tüneteket produkálni és közölték, hogy elhalt a baba, megértettem, hogy bizony jobban tettem volna, ha még egy kicsit várok az örömhír bejelentésével. Mert hiába próbáltam én másra gondolni, mást csinálni, mindig jött valaki vagy mert hallotta, hogy mi történt és sután vigasztalt, vagy mert még nem hallotta és boldogan gratulált. Nem is tudom, melyik volt akkor rosszabb.

Emlékszem, feküdtem a vizsgálóágyon és bámultunk a férjemmel egy kimerevedett képet a monitoron, amin az égegyadta világon semmi nem mozdult. A csöndet csak úgy vágni lehetett volna, és amikor a doki közölte a rossz hírt, sírtam, mint egy gyerek.

Emlékszem, hogy mennyi hülyeség járt a fejemben. Először is, rohadtul haragudtam magamra, hogy minek kellett elmondanom mindenkinek, aztán meg azon tipródtam, hogy minek kellett vásárolnom az első három hónapban. Mérgesen dobtam ki a kismamakönyveket, újságokat.

Mardosott az üresség, ami elviselhetetlen volt. Egyik nap még boldogan simogatom a hasam, arra gondolva, hogy a kezem alatt egy kis élet van, aztán egyszer csak sehol semmi, kész. És ez olyan, mint a halál, nincs kecmec, meg reménykedés, mert v-é-g-e van.

Az apátiából átcsaptam bűntudatossá, hogy egész biztosan én nem csináltam valamit jól. Igen, hiszen a nőgyógyász előtt leegészségügyikendőztem magam ott, biztosan attól halt el a baba. Esetleg túl sokat ettem, ittam, álltam, feküdtem, tüsszögtem, ránéztem olyanra, amire nem kellett volna, szóval egészen biztos voltam benne, hogy valamit én rontottam el. Mondhattak nekem bármit.

Aztán kerestem az okokat, ha már felelőst nem találhattam. Nekem igenis vizsgálják meg a babámat, hogy mi volt a baja. Nem tudom azóta sem, hogy egy 11 hetesen elhalt embriót megvizsgálnak-e, én természetesnek vettem, hogy igen. Azt hiszem éppen elég hülyeséget hordhattam össze akkoriban. Mert az önostorozó és kutató fázis után jött az önsajnálat és az apátia. Már nem orvosi oldalakat és rémtörténeteket olvastam, hanem az örökbefogadást jártam körül, hiszen nekem biztosan soha nem lehet majd gyerekem. És akkor én ott, utáltam minden kismamát, kisbabát, bababoltot, sőt, még a hipermarketek pelenkapolcát is.

Ma már tudom, hogy sok mindent túlreagáltam. Mert bizony nagyon sok nő vetélt el, és sajnos fog is. Miután már tudtam a dolgokról beszélni, sorra mesélték el a családban és a baráti társaságban, hogy kinek mikor volt. Amikor azt hittem, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb nője. Mert járhattam volna úgy, hogy zsinórban vetélek el éveken keresztül. Vagy történhetett volna a terhességem végén bármi a babámmal. Esetleg nem esek egyáltalán teherbe évekig, vagy soha. És ezek mind óriási tragédiák, egy bizonyos helyzetben mindenki a saját nyomorát érzi mégis a legnagyobbnak. Korántsem mondom azt, hogy el kell mennünk ezek mellett a dolgok mellett, viszont fel kell állnunk és előre kell néznünk.

Azt gondolom, a legnehezebb az lehet, amikor minden hónapban várja az ember a teherbe esését, mint a karácsonyt. Aztán sikerül. Ha már volt vetélésünk, akkor folyamatosan aggódunk, tüneteket keresünk. Aztán, ha történik valami, megint kezdődik elölről minden. És ilyenkor nem marad más, mint a remény, hogy talán majd most, ezt a reményt lehet a legnehezebb megtartani. De gondoljunk arra, hogy hányan köszönhetjük az életünk annak, hogy valaki nem adta föl és újra meg újra végigcsinálta! Mert a gyerekért érdemes.

Hétfő

2009.09.28. 10:27 - titime

Új hét, új elhatározásokkal. 

 

A mai naptól elkezdtem a diétát.

 

elteszem a hőmérőt és a teákat.

 

Hónapokig ittam a teákat, mértem a reggeli hőmet, mégse értem el semmit. Nagyon szép volt a görbém, de a vége mindig ugyanaz.

 

süti beállítások módosítása