Egyszer régen a párom úgy gondolta, hogy itt az ideje megszerettetnie velem a
gyorsasági motorokat, hiszen mint egy gyerek úgy tudom csodálni őket az úton
Ja a
történethez hozzátartozik hogy ültem már motoron, sőt szoktunk motorozni - igaz
nem gyorsasági motoron hanem cruiseren - de a lényegen ez nem változtat.
Természetesen, az irányú aggódásomat, hogy halálfélelmem lesz a motoron gyorsan
elhessegette azzal hogy majd ha megérzem a gyorsulást, megváltozik a
hozzáállásom és élvezni fogom a motorozást.
Nos, előállt egy "kisebb"
kategóriás motorral. konkrétan ezzel az r1-el, 
ami barátok közt se egy utaztatós motor. simán egykerékre áll induláskor akkora erő van benne.
Mondanom se kell, hogy a hátsó ülés az nagyjából tenyérnyi nagyságú (mint a képen látható). semmi baj,
feltornáztam magam a motorra, félig lelógó testhelyzetben. valahogy éreztem, hogy ez nekem nagyon nem fog
tetszeni. (az a fránya megérzés).. deugye az ember lánya megbízik abban a
férfiban akinek az élete javát áldozta.
Lelkére kötöttem, hogy ha ráncigálom a
kabátját akkor lassítson. Kb az első egyenes elejéig bírta ki, hogy ne húzzon
egyet a motoron. az a 200 méter (míg eljutott a tudatáig hogy nem az örömtől
sikítozok) volt életem legszörnyűbb élménye. Kezdjük ott, hogy a bukósisak nem jól volt feltéve. Ami a lendülettől elindult körbe a fejem körül és ugyanakkor hátra felé is, egyszóval le akarta rántani a fejemet... Itt már komoly halálfélelem kerülgetett, majd szinte ugyanabban a pillanatban éreztem, hogy a kabát amiben kapaszkodtam lassan megadja magát a kezem kezd szétcsúszni és már láttam ahogy megtanulok repülni
Egy jótanács az
utókornak:
Ha nem éred át a partneredet akkor sz*rban vagy. Nincs az a kabát
(nem motoros) ami ne szakadna ha kétoldalról rángatod kapaszkodás gyanánt
Ezúton
üzenem azoknak akik azt vallják, hogy minden olyan ember aki felül a gyorsasági
motorra az beleszeret, hogy kurvára nincs így...
Így motorozunk mi
