Tudom vérciki és sikeres ember már nem lehetek (nem is voltam) de szoktam nézni a Mónika sót.
Szórakoztat.
Meggyőz arról, hogy vannak nálam hülyébb emberek is ebben az országban. Ez megnyugvással tölt el.
De amit tegnap láttam az nemcsak, hogy nem szórakoztatott, hanem én éreztem magam kellemetlenül azért amit láttam. Kapahangú kislányok bájologtak és próbáltak énekelni, reppelni a kedvenc előadójukkal. Az előadók pedig feszengtek és simán az arcukba hazudták a gyerekeknek hogy milyen jó hangjuk van és tutti befutnak majd.
Ez valakit szórakoztatott?
Vajon milyen érzés lehetett magukat visszanézni a műsorban?
És amit az előző postban is kérdeztem: Mi késztette őket arra, hogy lejárassák magukat?
Valaki megszánhatna az igazsággal.