Felhívom a kedves olvasó figyelmért, hogy a következő néhány sorban a nyugalom megzavarására alkalmas képek, hangok, összefüggések jelenhetnek meg, ezért kérem az érzékenyebb lelkű, valamint gyermeket nevelő érdeklődőket, a továbbiakban ne érdeklődjenek. Megjegyezni kívánom, hogy a szerző (én), nem feltétlenül ért egyet minden esetben, a leírtakkal.
Helyszín: Vidéki csendes falu, egymás mellett soroló hosszú, tornácos parasztházak. A kerítés, maga a ház fala, aztán az udvar, megint egy ház szintén a telekhatáron. Mindezt azért írom le ilyen részletesen, hogy a szituáció átélhető legyen. A porták rendezettek, első rész füves, a hátsó rész nem annyira. Az a baromfiudvar. A tyúkok, ludak, egyebek igen nehezen idomítható állatok, a parasztok már régen letettek róla. Szanaszéjjel szarnak, meg ilyenek. Nos, az egyik háznak a tetejét cserélték. Már a gerendázat, tetőszerkezet kész volt, a cserépléceket szögezték. Nyári, meleg, kora délután. A tetőn Erdélyi származású jómunkásember Imre bácsi, és segédje. Imrebát mindenki halk szavú, derék embernek tartotta, aki két segédjével megbízhatóan, szépen dolgozik. Miközben ők a tetőn szorgoskodtak, a szomszéd elé begördült egy csillogó, villogó autócsoda. Hangos dudaszó, ezzel jelezve, megjöttünk. Hárman érkeztek. Középkorú házaspár, apu, anyu, és egy 5-6 éves forma szemüveges kiskölök.
A két felnőtt, a háziakkal kiültek a tornácra, a gyerek pedig, mint egy kései Magellán elindult felfedezni az udvart. Rögtön a baromfi részleggel indított. Miután leküzdötte a zsilipet, ami jelesül a kiskapu volt, élvezettel kezdte el kergetni az aprójószágot, azok meg pánikszerűen menekültek ki merre tudott. Ez igen jó mókának ígérkezett, de nem számolt az udvar addigi főnökével, aki bizony közel akkora volt, mint ő, és gúnár fedőnéven volt közismert udvari körökben. Hősünk meglepően jó kondiban volt, csenevész testalkata ellenére, de a gúnár sem volt pite hazai pályán. Az óbégatással kombinált akadályfutás látványos és szórakoztató show elemnek bizonyult a tetőn dolgozók számára. A lúd ügyes stratéga lévén, elzárta a menekülési útvonalat, ezzel rákényszerítve hősünket a vizes akadály (kacsaúsztató) leküzdésére is, a folyton farába csipkedő fehér szörnyeteggel.
Balázska egy óvatlan pillanatban, kihasználva gúnárunk le-le, maradozó tempóját, mégis kijutott az arénából.
A kerítés biztonságos oldaláról, még rúgott néhány határozottat az ellenség felé, majd az egyik ablakpárkányon lévő tárgy kötötte le minden figyelmét. A tárgy egy kolomp volt. Talán még Buga Jakab is láthatta, hacsak nem, tőle bugázták! Amolyan kézi kolomp, formás fa nyéllel. Jól nevelt gyermekként, magához is ragadta, és vitte nagy örömmel megmutatni, mit talált. Apu rögtön felismerte és büszkén tanította sarját. Balázska, ez egy kolomp, nézd! És istenesen, megrázta. Fúúúúúúú! Mondta a kölök, és onnantól elszabadult a pokol. Balázska beindult, kolomppal a kezében. Szabályos, nagy nyolcasokat kezdett leírni a füvön, közben éktelenül rázva a hangkeltő eszközt. A baromfiudvar környékén még erősebben, így revánsot véve az előző incidensért. Aki hallott már kolompot, az tudja, abból elég keveset is hallgatni. Erre a tetőn is kezdtek rájönni, de remélték, a szülők megunják. Így is lett. Egy óra múltán, következetes anyuka odaszólt: Balázska, tedd le végre! Nem tette, begyorsított. Még egy óra, semmi változás. Balááááázska, tedd le! Nem tette. Szülők a háziakkal bevonultak a házba, hősünk szigorúan folytatta a már-már terrorcselekménynek számító tettét. Amikor fáradni látszott, akkor leült a lépcsőre, de a keze csak nem állt le. Még egyszer, egy erőtlen Balááááááázska elhangzott a ház mélyéről, de más nem történt.
Halk szavú, jámbor Imre bácsi elvesztette birka türelmét és megszólalt a tetőről, mint egyfajta égi hang:- Ej, Balázska, Balázska! Mér, nem baszod már szájba anyádat azzal a kolomppal? Fejezd be, mert lemegyek, és felaprítalak a szekercével!
Nyomatékul meg is mutatta az említett tárgyat a megszeppent kölöknek. A kolomp nem adott több hangot. Bentről még kihallatszott egy elégedett, na végre, abbahagyta, mondat. Az büszke szülők talán azóta is abban a hitben vannak, hogy szép szóval, következetességgel nevelték, az amúgy neveletlen gyermeküket.
Ui: értsük meg Imre bácsit is, sokk hatása alatt cselekedett!
